1145 Budapest Ajtósi Dürer sor 19-21 A épület I emelet (H-P 10-18) | Tel:(06-1-)280-5332, 06-70-268-2809 | Email: info@vallalkozosuli.hu

Gyógymasszőr tanfolyam

E-mail Nyomtatás PDF

Masszőr tanfolyam

 

Ne fizess semmit előre! Ülj be az első órára - és ha tetszik, maradj! Jelentkezz a bal oldali menüpontban ("Jelentkezés") és hivatkozz erre az oldalra!Ne kockáztass semmit!

 

Intézményünk 2008. októberétől már négyféle masszőr-képzéssel áll az érdeklődők rendelkezésére, amelyek közül az egyik, a svédmasszőr akár érettségi nélkül is elvégezhető, és vállalkozói igazolvány kiváltására jogosít! Tanfolyamainkon felkészült tanárok, neves gyógymasszőrök segítenek elméletben és gyakorlatban a tanulóknak, hogy elsajátíthassák ezt a szép és nagyon érdekes szakmát, mesteri szinten. Felszereléseinket tekintve modern masszőr-ágyak, valamint 3 DVD-nyi jegyzet, kidolgozott tételsorok és feladatlapok segítik a felkészülést, amely példátlanul nagy számban sikeres vizsgával zárul! A képzést folyamatosan indítjuk, körülbelül kéthavonta, tehát akár ősszel, télen, tavasszal, vagy nyáron is nekivághatsz ennek a szép és különleges, valamint rendkívül jól jövedelmező szakmának! 

Szakmai modulok, amiket oktatunk:


• 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban
• 2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
• 2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés
• 2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás
• 2390-06 Masszázs alapozás
• 2391-06 Masszázs
• 2392-06 Masszőr szakmai szolgáltatás
• 2393-06 Gyógymasszázs

Gyógymasszőr tanfolyam (OKJ-s): hétvégi oktatásban 119.990 Ft,  vagy 12 hónapon keresztül havi 11.990 Ft

Jelentkezés klikk

Tudod, hogy mennyit keresnek a masszőrök? Egy átlagos, 1-1,5 órás masszázs 5-10.000 Ft-ba kerül a vendégnek, attól függően, mennyire exkluzív a hely, és milyen típusú masszázst igényel. Ebből könnyen ki lehet számolni, hogy ez a szakma nem éppen a legrosszabb megélhetés:-) Nem beszélve arról, hogy végre a magad ura lehetsz, vállalkozóként, annyit dolgozhatsz és akkor, amikor akarsz, nem lesz főnököd, aki megmondja, hogy mit csinálj, és ha rossz napja van, úgyis beléd köt... 

Persze, ha nincsenek ilyen ambícióid, a képzés után az elhelyezkedésben is tudunk Neked segíteni! Több olyan partnercégünk is van, amely tárt karokkal várja az ország különböző pontjain a nálunk végzett masszőröket. 

Jelentkezz most, ne szalaszd el a remek lehetőséget, ha érdekel a szakma, és kedvet érzel hozzá!
Meglátod, nem fogod megbánni!

Svédmasszőr tanfolyamunk ára most csak 79.990 Ft + ÁFA, és érettségi nélkül is elkezdhető! 

Gyógymasszőr tanfolyam (OKJ-s): hétvégi oktatásban 119.990 Ft,  vagy 12 hónapon keresztül havi 11.990 Ft

Jelentkezés klikk

Hétvégi képzéseink minden második hétvégén, szombaton vagy vasárnap tartanak (elmélet). A szakmai gyakorlat intézményünkben egyéni, rugalmas időbeosztás szerint letölthető! A képzés díjában nincsenek benne a vizsgadíjak, a gyakorlat és a tankönyvek költsége. A masszázs-tankönyv ára 3000 Ft, amely opcionálisan megvásárolható, a 3 DVD-nyi segédanyag ára pedig 7000 Ft + ÁFA. A szakmai gyakorlat ára (kompletten)  50.000 Ft (mindennel együtt, bruttóban, egészen a vizsgáig). A szakmai gyakorlat hétvégi időpontokban is letölthető, egyedülálló módon! Igény esetén vidéki partnereinknél is tudjuk biztosítani a szakmai gyakorlatot. A hidro-és balneoterápiás szakmai gyakorlatot ezen felül fürdő-vagy egészségügyi intézményben kell letölteni, melynek szervezésében igény esetén segítünk (kb 20-25 óra). 

Kinek ajánljuk tanfolyamunkat? 

Hölgyeknek és uraknak egyaránt, akiket érdekel ez a szép szakma, szívesen foglalkoznak masszírozással, érdeklődnek az emberi test iránt, és szeretnének masszőrként dolgozni a későbbiekben. 

Mit kell tudunk a szakképzésről?

A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 52 726 01 0000 00 00 (Gyógymasszőr tanfolyam)

A jelentkezés feltétele: Érettségi vizsga

Milyen munkaköröket tölthet be vele?

Masszőr, gyógymasszőr

A képzés legfontosabb adatai: 

A távoktatásos képzés kéthetente szombaton vagy vasárnap kerül megszervezésre (elméleti képzés), a gyakorlat pedig azonos az esti tanfolyaméval (többnyire külsős helyszínen) 12 hónapon keresztül (2 féléves képzés)

Az elhelyezkedésben, vállalkozás indításában segítünk!  A képzésre érvényes vizsga-garanciánk!

A hétvégi képzés ára: 119.990 Ft vagy havonta 11.990 Ft 

Jelentkezés klikk

Vagy-válaszd a fullos csomagot! Ebben benne van a tanfolyam minden költsége: a képzési díj, a gyakorlat költsége (Budapesten), a jegyzetek és tankönyvek díja, valamint az összes modulzáró és OKJ-s szakmai vizsgadíj, ezen kívül két ajándék DVD: tanulás-módszertani anyagunk, a "Hogyan tanuljunk?" című, saját szerkesztésű anyag, valamint az "Állásinterjú és Önéletrajz-írás" című anyagunk, mely a hatékony önéletrajz-írásban, az állásinterjún való hatékony szereplésben segít, ezen kívül pedig a fullos csomagon belül önállóan, saját tantermünkben és masszőr-ágyainkon korlátlan gyakorlási lehetőséget biztosítunk Neked a komplett képzés 12 hónapja alatt bármikor, 2-3 fős csoportokban, előre egyeztetett időpontokban!

Jelentkezés klikk

A fullos csomag ára: havi 29.990 Ft, vagy egy összegben 299.990 Ft, ami minden költséget tartalmaz! (Gyakorlat, tankönyvek, vizsgadíjak, jegyzetek, anyagköltségek). 

A képzés helyszíne: Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21 A épület

A képzés indulásának dátuma: 2010. október 16.

Jelentkezési határidő:  Még 3 munkanap

A képzés óraszáma: 144 óra elmélet+irányított gyakorlat + külsős gyakorlat egyéni beosztásban, igény szerint 

A képzés moduljainak száma: 8

Bővebb információ, felvilágosítás:

06-1-280-5332, 06-70-268-2809 Juhász Györgyi oktatásszervező

Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Tanáraink bemutatkozója:


 


 

Gajdócsi Nórának hívnak.

 

Tíz éve dolgozom gyógypedagógusként, mozgáskorlátozott és tanulásban akadályozott emberekkel, gyermekekkel. Tanulmányaim során találkoztam először az anatómiával, ami azóta az egyik hobbimmá vált.

2001-ben végeztem el a gyógymasszőr tanfolyamot. Azóta szakmai munkám kiegészítéseként használom is az ott tanultakat.

A gyógymasszőr képzésben az anatómia, reumatológia, ortopédia, traumatológia, ideggyógyászat, belgyógyászat és a fizioterápia tantárgyakkal ismertetem meg a hallgatókat. Képes bemutatókkal igyekszem az egyébként száraz tényeket számukra érthetővé és érdekessé tenni. Remélem, többnyire sikerrel teszem ezt. Célom, hogy mindenki próbálja megtalálni e tárgyakban azt a szépséget, amit én már több éve felfedeztem; valamint az, hogy olyan tudásbázist adjak át nekik, melyet későbbi munkájuk során bármikor alkalmazhatnak.

 Gajdócsi Nóri

 

A képzés szakmai részének (gyógymasszőr) részletes, alkalmakra lebontott tematikája: 

Távoktatású gyógymasszázs, elméleti és gyakorlati tematikai terve

 

Gyógymasszázs elmélet és gyakorlat

 

1.E

Általános ismertető, Protokoll, Etika, Masszázstörténet, Masszázs élettana,

Indikációk és kontraindikációk. Svédmasszázs eredete, elmélete és fogásai

 

2.E

Tradicionális fogások (simítás és dörzsölés, gyúrás és ütögetés, vibráció, kirázás). Jövevényfogások. A vezetett passzív kimozgatás. Különleges masszázskezelések.

 

3.V

Számonkérés, tesztírás. Reflexiós kezelések általános ismertetése. Szegment masszázs elmélete. Kötőszöveti masszázs elmélete. Periostealis masszázs elmélete.

 

4.E

Számonkérés, tesztírás. Konszenzualitás és fájdalomkapu elmélete Betegségek masszázskezelése, Alternatív kezelések

 

5.GY

Gyakorlati praktikumok,

Svédmasszázs fogások és a vezetett passzív kimozgatás gyakorlata.

 

6.GY

Reflexiós masszázskezelések gyakorlata (Szegment masszázs, kötőszöveti masszázs, periostealis masszázs gyakorlata), és a vezetett passzív kimozgatások ismétlése.

 

 

 

Óraszám:

Összesen 6x5 óra.

Ebből tiszta elmélet 15 óra. Vegyes elmélet és gyakorlat 5 óra. Tiszta gyakorlat 10 óra.

Kontroll:

Két alkalmi tesztírás. Svédmasszázs összefoglaló és egy reflexiós összefoglaló.

 

 

Választható fakultációs masszázs-technikák: nézzük meg a legnépszerűbb masszírozás-fajtákat, és rövid leírásukat!

Itt mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet. 

 

Alternatív és különleges masszázskezelések

Minden olyan masszázskezelés, mely eltér a svéd masszázs szabályaitól, és az OEP nem finanszírozza, alternatívnak minősül.

 

KÍNAI MASSZÁZS (AN-MO, frissítő), vagy KoroKan  68.990 FT + ÁFA, 90 óra

A kínai masszázs az egyik legősibb masszázs terápia. A sárga császár orvosi könyvében maradt először írásos nyoma. Energetikai elven működik. YIN és JANG (Föld - energia és kozmikus - energia egyensúlya.) egyensúlyra épül.

Fogásai, csak hasonlóak a nyugati technikához, mert azok is innen erednek, de mégis mások. Meridiánok nyomkodásával dolgoznak a végtagok testtávoli vége felé haladva, de mégis figyelembe veszik a keringés irányát. Ez a különleges és nehéz ebben a technikában, s itt tévednek igen sokan a végrehajtásban, tanításában.

 

AKUPRESSZÚRA 68.990 FT + ÁFA, 90 óra

Az emberi szervezetet kétszer öt rétegre osztja az ázsiai elmélet. Meridiánokon közlekednek az energia folyamok. akkor egészséges az ember, ha a YIN és a JANG (Föld - energia és kozmikus - energia egyensúlya.) egyensúlyban van. Amennyiben ez az egyensúly felborult a „energetikai közlekedő-edényrendszer segítségével helyre lehet, és kell is állítani a szervezet egészségi állapotát.

A rétegeket (mint, ha rétegelt áramkörök lennének) meghatározott pontokban ujjal egymásra nyomjuk, „rövidre zárjuk”, vagy a feszültséget oldjuk „nyomást könnyítünk”. A technikája könnyen elsajátítható, csupán a kezelési helyeket kell tudni memorizálni, és jó érzékkel tudni kell kezelni.

 

YUMEIHO MASSZÁZS  68.990 FT + ÁFA, 90 óra

Japán eredetű a ma már hazánkban is ismert Yumeiho masszázs is Alaptételeként tartják, hogy a medence helyzete felelős a szervezetünk mechanikai állapotáért. Úgyszólván nincs egészséges ember, mert majd mindenkinek gondja van a gerincével. Ennek oka a bokasüllyedés, térd problémák, láb hossz, combnyak, melyek befolyásolják a medence helyzetét. A medence rossz állásából következik a helytelen gerinctartás. Ugyanakkor a gerincnél kilépő idegek befolyásolják a zsigeri szervek működését. A medence helyes pozicionálása szerintük az egészség kulcsa. Magyarországon is sok követőjük akad.

 

SHIATSU  68.990 FT + ÁFA, 90 óra

Japán Dr. Toru Namikoshi úr fejlesztette ki. Párosította a hagyományos ázsiai masszázst a nyugati szegment és kötőszöveti masszázzsal. Iskolát teremtett. A zsigeri betegségek sikeresen kezelhetők e terápiával.

Lényeges a vér, kezelés közbeni oxigén telítettségének elérése, a jó véráram biztosítása, az agy oxigén ellátásának javítása a lehető legnagyobb relaxáció mellett. A pácienst rá kell vezetni a terápia közben a helyes légzés technikára, relaxációra és a tudatos együttműködésre.

 

REFLEXOLÓGIA  68.990 FT + ÁFA, 90 óra

Utóbbi évtizedekben népszerűségre tett szert a talp- és kézreflexológia, melyet Hodi Masareft dolgozott fel kellő alapossággal. Az európai és az ázsiai reflexologia között a hatásmechanizmusában, és a kezelési területek eltérésében van a különbség.

 

Az európai (szegment és kötőszöveti masszázs), a szervezet idegpályák közvetítésével operál a központi idegrendszer reflexközpontjával. Ingerelve az érző idegvégződéseket, a kiváltott reakciók a gyógyhatású eredmények.

 

Az ázsiai pedig, a szervezet „meridián végeit” ingerli, melynek területei a kézfejen, a lábfejen és a lábszáron vannak. Ezek a meridián végek nem azonosak az érző idegvégződéssel, bár a kezelés során olykor erős fájdalmat lehet érezni. A talp reflexzónáinak masszázsa, amellyel a különböző szervek működését befolyásoló távolsági hatás érhető el. Nagyon hatásos beavatkozás és diagnosztizálásra is nagyon alkalmas.

 

TRADICIONÁLIS THAI MASSZÁZS  68.990 FT + ÁFA, 90 óra

Az egyik legősibb, legnépszerűbb és leghatékonyabb keleti gyógymód a szerte világon híres thai masszázs indiából származik. A Thai masszázs egyensúlyba hozza a test elemeit.

 

A többi masszázstól eltérően a thai masszázs abban is különbözik, hogy úgynevezett szárazmasszázs. Könnyű testsúlyú (40-55kg) hölgyek végzik a kezelést, lábbal taposva, a matracon ruhában fekvő páciensen, keringés javítás és energia aktivizálás céljából. A páciens izületeit módszeresen kimozgatják, megfeszítik, csavarják, mint egy különleges passzív tornagyakorlatot. A kezelés időtartama 1-1,5 óra. A furcsa a nyugati technikákhoz képest, hogy a nyirokcsomókat is megdolgozzák.

 

Nyugaton már szélesebb társadalmi rétegek életmódjába épült be a rendszeres masszázs.

Rendszeres alkalmazása jó közérzetet biztosít, emellett kiváló gyógyhatása van a szív- és érrendszeri, emésztőrendszeri és mozgásszervi megbetegedések megelőzésére és kezelésére. A felgyorsult vérkeringés által több oxigén jut a szervezetünkbe, így kipihentek leszünk.

Az emberi testtel jól kell bánni, mert direkt és reflexiós úton, szinte minden befolyásolható rajta! No meg turkálunk az aurában!

 

Jelentkezés klikk